webfunc->getDocTitle()

Translate

Megosztás

Facebook

Névnap: Zéno

Wing Tsun A Wing Tsun kung-fu egy ősi kínai harcművészet, melyet egy apácanő hozott létre több száz évvel ezelőtt. A kung fu-nak több száz ága létezik, de a Wing Tsun az egyetlen, melyet nő alapított. Az apácanő, Ng Mui az évek múlásával jött rá arra, hogy az általa addig gyakorolt stílust csak fiatal korában tudta hatékonyan használni, s ahogy öregszik, úgy csökken az esélye annak, hogy egy nála fiatalabb, erősebb, főleg férfi ellen is meg tudja védeni magát.

A Wing Tsun kung fu hatékonysága abban rejlik, hogy az apáca az új rendszer kidolgozásakor figyelembe vette a matematika és a fizika törvényeit, az emberi anatómiát és a puszta fizikai erő helyett az értelemre, a gondolkodásra, gyorsaságra, könnyedségre helyezte a hangsúlyt. A Wing Tsun harci rendszer az emberi adottságokra épül.

Apáról fiúra, nagybácsiról unokaöcsre adták tovább a tudást a mesterek. Mindig csak néhány tanítvánnyal foglalkozva.

A Wing Tsun-t a hetvenes évekig titokban tartották, majd Yip Man Nagymester kezdte el tanítani nyilvánosan. Bruce Lee is nála tanult, s ért el mesteri rangot. Az öreg mester Leung Ting-et, legutolsó tanítványát nevezte ki örököséül, aki a mai napig a Wing Tsun kung fu Nagymestere. Több, mint hatvan országban honosította meg a Wing Tsun-t és több, mint egy évtizede rendszeresen hazánkba látogat, s oktatja a magyar diákokat.

Magyarországon ez a legnagyobb kung fu iskola és az országok lélekszámához viszonyítva a világon is. A Wing Tsun kung fu magas szintű önvédelmi értéke miatt az FBI és a Bundeswehr kiképzési anyagában is szerepel, hazánkban pedig több rendőr-, illetve katonai iskolában is oktatják. A Koszovóba kivezényelt magyar erők dandárparancsnoka több éve tanulja a Wing Tsun kung fu-t.

A Wing Tsun oktatási rendszer világszerte egységes, így minden beiratkozott tanítványnak lehetősége van mindent elsajátítani, ami képességeitől, akaratától, szándékától telik. A Wing Tsun elsajátítása kizárólag a tanítvány kitartásán és elhatározásán múlik. A rendszer kortól és nemtől függetlenül, bárki számára elsajátítható.

A kung fu jelentése magyarul: az összpontosítás művészete, más értelmezésben: nehéz munka.

Az ősi kínai tudást hordozó Wing Tsun része a Chi Kung, a belső energiák összpontosítását javító gyakorlatsorozat, bár a Wing Tsun harci rendszer formagyakorlatai is teljesen átmozgatják a testet olyan mértékben, amely a hosszú értékes élethez szükséges. A tanítványnak nem kell a testét gyötörnie, hogy eredményeket érjen el, a megalapozáshoz elég a formagyakorlat egyszerű mozdulatait rendszeresen gyakorolnia.

A Wing Tsun kung fu iskolák szellemi, erkölcsi és fizikai hátteret egyaránt nyújtanak a kínai filozófia és magyar értékek egyidejű oktatása mellett. Az egészségre és az Élet problémáinak megoldási és alkalmazkodási képességre gyakorolt pozitív hatása mellett a Wing Tsun egy rendkívül hasznos képességet rejt: az önvédelem képességét!

A Wing Tsun más harcművészetek gyakorlói által is elismert, nem ritkán csodált harci rendszer, mely gyors és hatékony. Dinamikus mozgással a lehető legrövidebb idő alatt teszi a támadót ártalmatlanná. Azt valljuk: két pont közt a legrövidebb táv az egyenes. A két kéz (és az egész test) egyidejű használata következtében pillanatok alatt nagyon sok mindent tesz a Wing Tsun harcos harci helyzetben, véd és támad egyidejűleg. A Wing Tsun közelharci rendszer, nincsenek cselező, hadonászó mozdulatok, nagy (ezáltal hosszú) ívek. Az ellenfél erejét nem blokkolja, hanem elszívja és visszafordítja, felhasználja a támadó ellen. A Wing Tsun harci rendszer technikáira jellemző, hogy az erőforrások megfelelő kihasználásával, egyesítésével egy adott folyamat hatékonysága megtöbbszörözhető.

Ismerje meg a Wing Tsun-t honlapunkon és az iskolák honlapjain keresztül! A videótárban található filmek is segíthetnek a rendszer felfedezésében. Az országban található közel 100 iskola bármelyikének nyilvános bemutatóját meglátogathatja, de természetesen akármelyik edzésidőben is jelentkezhet az oktatóknál. Ha szeretne tájékozódni, hogy a környezetében hol található Wing Tsun iskola, vegye fel a kapcsolatot a megyei vezetővel.

A Magyar Wing Tsun Egyesület rendkívül magas, világszinten élen járó szakmai hátteret nyújt a tanítványok fejlődéséhez. Szemben más harcművészeti és küzdősport klubokkal, a Wing Tsun oktatók folyamatos továbbképzésen vesznek részt, képességeiket újra és újra bizonyítaniuk kell saját mesterük előtt. A rendszeresen megrendezett szemináriumok, nyári táborok, speciális szakmai edzőtáborok, magyar nyelven kiadott szakkönyvek is biztosítják a befektetett idő és energia megtérülését.

(Forrás: www.wingtsun.hu)

Instruktor

Wing Tsun Nyíregyháza - Kulcsár Róbert
Kulcsár Róbert
5. mesterfokozat

Kung-Fu Sportedző

Tel.: 06 - 20 / 541 - 41 - 44
Edzések helye, ideje:
Harcművészek háza
Nyíregyháza, Luther u. 4.

Hétfő, Szerda 17:30 - 19:00
Wing Tsun kung-fu Nyíregyháza - Önvédelem

Kizárás

Ezennel kijelentjük, hogy sem Leung Ting Nagymester, sem a Nemzetközi Wing Tsun Szövetség Nemzetközi Központjának más minősített instruktorai, nem tanítják az EEWTO lázadóját, Török Róbert-et-et.

Továbbá a fent említett lázadót kizárjuk a Wing Tsunból. Nem veszi fel tagjai közé sem az IWTA, sem annak bármely tagszervezete.

Tisztelettel :
Sifu Robin Tsang (Prof. Leung Ting megbízásából)




A Wing Tsun rendszer áttekintése

Wing Tsun szeminárium Nyíregyháza, 2014. október

Az egyik legmeghatóbb jelenet a Wing Tsun történetében...

Wing Tsun kung-fu fabábu technika 2014.

Sifu Máday Norbert - Siu Nim Tau (Lengyelország)



0 => geoplugin_request 1 => 3.15.34.105 2 => geoplugin_status 3 => 200 4 => geoplugin_delay 5 => 2ms 6 => geoplugin_credit 7 => Some of the returned data includes GeoLite2 data created by MaxMind, available from https://www.maxmind.com. 8 => geoplugin_city 9 => Columbus 10 => geoplugin_region 11 => Ohio 12 => geoplugin_regionCode 13 => OH 14 => geoplugin_regionName 15 => Ohio 16 => geoplugin_areaCode 17 => 18 => geoplugin_dmaCode 19 => 535 20 => geoplugin_countryCode 21 => US 22 => geoplugin_countryName 23 => United States 24 => geoplugin_inEU 25 => 0 26 => geoplugin_euVATrate 27 => 0 28 => geoplugin_continentCode 29 => NA 30 => geoplugin_continentName 31 => North America 32 => geoplugin_latitude 33 => 39.9625 34 => geoplugin_longitude 35 => -83.0061 36 => geoplugin_locationAccuracyRadius 37 => 1000 38 => geoplugin_timezone 39 => America/New_York 40 => geoplugin_currencyCode 41 => USD 42 => geoplugin_currencySymbol 43 => $ 44 => 45 => geoplugin_currencySymbol_UTF8 46 => $ 47 => geoplugin_currencyConverter 48 => 0 49 =>